Obama szerint katonailag teljesen indokolatlan az izraeli offenzíva

Barack Obama volt amerikai elnök a napokban kritikával illette az izraeli hadsereg előrenyomulását Gázában. A CNN értesülései szerint a Palesztin állam elismerése mellett érvelő egykori elnök elmondta, katonai szempontból semmi nem indokolja a jelenlegi offenzívát.
Rendkívül fontos, hogy kiálljunk a gyermekek éheztetése ellen úgy is, hogy nem vagyunk közvetlen résztvevői a konfliktusnak. Katonai szempontból semmi nem indokolja, hogy a már amúgy is törmelékké zúzott területeket tovább pusztítsák
– mondta egy dublini eseményen.
Hozzátette, nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk a jelenleg Gázában uralkodó humanitárius krízist. Szerinte az lenne a legjobb, ha a Palesztin állam és Izrael békében létezhetnek egymás mellett. A napokban Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Franciaország is állást foglalt az ügyben a Palesztin állam elismerésével, amit Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nem nézett jó szemmel és azzal gyanúsította meg a nyugati országokat, hogy
beadják a derekukat az elfogult médiának, a radikális iszlám támogatóinak és az antiszemita tömegeknek.
Obama már elnöksége alatt is bírálta az izraeli kormányfőt, ami meglehetősen feszültté tette a kettejük közti kapcsolatot. Az amerikai elnök ugyanis nem ért egyet azzal az „ők vs. mi” mentalitással, amit szerinte sok politikus – köztük Netanjahu is – arra használ fel, hogy kézben tartsa a hatalmat. Hozzátette, emellett ugyanúgy elítéli, hogy a Hamász a palesztinok veszélybe sodrásával akarja érvényesíteni a saját érdekeit.
A hetekben Donald Trump is hangot adott az izraeli kormányfővel kapcsolatos frusztrációinak és kijelentette, nem fogja hagyni, hogy Izrael bekebelezze az egész gázai partszakaszt.