azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

„Majka után már nem lepődöm meg semmilyen áruláson” – mondta Curtis, miután két olyan páros is hajszázni küldte az Ázsia Expresszben, akiktől nem várta

8 megtekintés
Szórakozás curtis majka ázsia expressz
Blurred placeholder

Az Ázsia Expressz péntek esti adásában ismét hajsza várt három párosra. A jegyosztó ceremónián Curtis és Barnai Judit három szavazatot is kaptak. Fodor Rajmund és Ungvári Miklós mellett Bódiék is nekik adták a jegyüket, amire a rapper bevallása szerint nem számított. Ezzel egyébként ők lettek a harmadik hajszázó páros Bódiék, illetve Lakatos Levente és Németh Kristóf duója mellett.

Majka után már nem lepődöm meg semmilyen áruláson, gyerekek. Viccelsz? Ez már semmi

– mondta a történtek után Curtis a műsort vezető Ördög Nórának.

A rapper egyébként már a kalandreality első adásában is felemlegette Majkát, felhozta továbbá egykori kollégájával való balhéját a Megasztárban is.

A hajszán Curtisék végül másodikokként értek célba, Lakatosék számára azonban – másodjára is –  véget ért a verseny.

Kapcsolódó cikkek