azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Szépréthy Roland elmondta, mi miatt rúgták ki a jogi karról

6 megtekintés
Szórakozás szépréthy roland
Blurred placeholder

Szépréthy Rolandot ma már tévés műsorvezetőként ismerjük, emellett egy reklámcéget is vezet. De volt korábban gyerekszínész (a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Valahol Európában musicaljében játszotta Kuksit), és jogot is hallgatott. A Borsnak adott interjújában elmondta, hogy testvére jogász lett, ezért ő is játszott el ő is az ügyvédség gondolataival.

Felvettek a jogi karra, de ki is rúgtak… Volt egy jogi média órám, kereskedelmi dolgokat tanultunk, és szóba jött a »print versus online média«. Én azt mondtam, hogy az online térnek nagyobb ereje van, mire azt mondta a tanár, hogy akkor tartsak én órát. Én pedig tényleg felkészültem, a következő órán elővettem a pendrive-omat, felmásztam a padra, a seprűnyéllel bekapcsoltam a projektort, így vártam a tanárt. Kissé talán szemtelen voltam. Ő ezen megsértődött, felvitt a dékánhoz, és mondjuk, hogy közös megegyezéssel eljöttem…

– idézte fel a történteket Szépréthy.

Bár szülei szerették volna, ha lediplomázik, közben beindította TikTok-os és influenszer karrierjét. Eleinte csak pozitív visszajelzéseket kapott, ám az ominózus pénzosztás törést jelentett, és ömleni kezdett rá a sok negatív komment is. Az elmúlt hónapokban már visszább lépett az ilyesfajta reklámszereplésektől, a Megasztárra pedig jó esélyként tekint a fejlődése szempontjából is, és reméli, a nézők véleménye is megváltozik róla.