azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Megszületett a döntés a Kneecap terrorizmussal vádolt tagja ügyében

6 megtekintés
Kultúra bíróság kneecap mo chara terrorizmus ítélet
Blurred placeholder

Elutasította a bíróság a Mo Chara, polgári nevén Liam Óg Ó hAnnaidh ellen felhozott terrorizmus vádját – számol be a BBC. Az idén Magyarországról kitiltott Kneecap tagja szeptember 26-a reggel állt ismét bíróság elé, ezúttal a woolwichi koronabíróságon.

A 27 éves előadót azzal vádolták, hogy a Hezbollah terrorszervezet zászlaját lobogtatta az egyik londoni fellépésük során. Ó hAnnaidh és a zenekar másik két tagja azonban mindvégig kitartottak az álláspontjuk mellett, miszerint azt a közönségből dobta valaki a színpadra, a rapper pedig csupán felszedte a földről.

Paul Goldspring westminsteri bíró Ó hAnnaidh ügyvédjeivel egyetértve technikai hiba miatt elutasította a vádemelést. Az érvelés szerint a rendőrség hamarabb tájékoztatta a rappert arról, hogy terrorizmusért kell majd felelnie, minthogy az ügyészség egyáltalán engedélyt adott volna a vádemelésre, így a procedúra nem volt teljesen törvényes.

A bíró ítéletében jogellenesnek nevezte az eljárást, aminek hallatán tapsvihar töltötte be a tárgyalótermet.

A rapper mindvégig tartotta magát ahhoz, hogy az ügy nem róla szól, sokkal inkább a zenekar monarchia-ellenes és palesztinpárti álláspontjáról, amit a hatóságok szerinte nem néztek jó szemmel.

Az egyetlenek, akiknek terrorizmusért kéne felelnie, az a brit állam

– írja Ó hAnnaidh a zenekar Instagram-profilján megosztott bejegyzésben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KNEECAP (@kneecap32) által megosztott bejegyzés

Az előadó a tárgyalóteremből kilépve összeölelkezett a szüleivel, majd a jelenlévő támogatókhoz szólt az épület előtt.

Ez sosem rólam, vagy a közbiztonság veszélyeztetéséről, vagy a terrorizmusról szólt, hanem Gázáról és arról, mi történik, ha fel mersz szólalni. Kudarcba fulladtak a próbálkozások, hogy elhallgattassanak minket, mert igazunk van.

Kapcsolódó cikkek