Harry herceg megérkezett az Egyesült Királyságba, ide vezetett az első útja

Nemrég a Daily Mail számolt be arról, hogy Harry herceg négy napra az Egyesült Királyságba utazott. Miután megérkezett a London-Heathrow-i repülőtérre, egyenesen a windsori kastélyban található Szent György-kápolnába kísérték, ahol koszorút és virágot helyezett el néhai nagyanyja, II. Erzsébet királynő sírjánál. A brit királynő épp három évvel ezelőtt – 2022. szeptember 8-án – hunyt el.
A portál szerint mindeközben Vilmos herceg és Katalin hercegné Sunningdale-ben vettek részt egy (szintén a három éve elhunyt II. Erzsébet tiszteletére rendezett) eseményen, azaz a windsori és a walesi herceget mindössze egy 16 perces autóút választotta el egymástól.
A Daily Mail azt írja, Harry herceg több eseményre is hivatalos négynapos látogatása során, bátyjának, Vilmos hercegnek azonban ezen alkalmakkor máshol lesznek elfoglaltságai. Arról egyelőre nincs hír, hogy Harry herceg édesapjával, III. Károly királlyal találkozik-e majd – apa és fia legutóbb tavaly februárban találkoztak, nem sokkal azután, hogy kiderült a király rákbetegsége.
Harry egyébként évek óta próbálja felülbíráltatni a brit kormány, pontosabban a királyi család és egyéb magasrangú emberek védelméért felelős bizottság (RAVEC) döntését, melynek értelmében 2020-ban csökkentették a sussexi hercegi pár biztonsági szintjét. Ugyan a Legfelsőbb Bíróság korábban elutasította a kérelmét, most úgy tudni, a herceget Heathrow-ban egy aktív szolgálatban lévő, a királyi család és speciális védelmi egységéhez tartozó rendőrtiszt vette fel, ami arra utal, hogy az Egyesült Királyságban személyre szabott rendőri védelmet élvez.