Az X-Faktor tizenharmadszorra már csak nyomokban tartalmaz tehetségkutatást, de szórakoztatásban továbbra is profi

Sok mindenre számítottam, amikor beültem az X-Faktor új évadának első részére, de az a jelenet azért finoman szólva is felkészületlenül ért, mikor egy Piton professzornak öltözött figura előbb szigorúan megtanította a mentoroknak az „invito talentum” varázsigét (a tehetségek bevonzására szolgál), majd bársonyos baritonban elénekelte Gáspár Laci Megtalállak című dalának harrypotteres változatát (!), amit aztán Gáspár kontrollálhatatlan zokogással díjazott. Ez ám a műsor! Tehetségeket ugyan már csak akkor kutatnak, ha két hasonló geg közben marad rá egy kis fölös idő, és ha akad is tisztességes énekhanggal megáldott versenyző, akkor is nagyobb hangsúlyt kap a családi háttere, mint maga a produkció, de hát egyrészt még csak a válogatóknál tartunk, másrészt ki a fene vár még tehetségkutatást az X-Faktortól?

Az RTL (egyik) legnépszerűbb műsora már a kezdetektől fogva bevallottan közelebb áll a valóságshow-hoz, mint bármely más műfajhoz, a 2010-es indulás óta pedig azért mégiscsak eltelt másfél évtized. Tizenharmadszorra, az internet korában, ráadásul egy 10 milliós országban bizonyára sokkal nehezebb olyan tehetségeket találni, akiket más még nem talált meg.

Maradt-e még akkora tehetség az országban, akitől megfagy bennünk a vér?

– teszi fel a kérdést a mentorszékbe visszatérő Majka is mesterkélt felvezetőjében. Hamar kiderül azonban, hogy ez valójában már a mentorokat sem érdekli, az egyetlen cél a szórakoztatás, abban viszont tényleg vérprofi minden egyes stábtag. Tökéletes tempóban, patikamérlegen kimérve érkeznek a kínosan tehetségtelen, de annál magabiztosabb karakterek, a szimpatikus, valóban jó képességű versenyzők és az olyan teljesen random jelenségek, mint a morózus bájitaltan-tanár.