Őrült ősz vár a Rossi-csapatra – rég volt ennyire fontos a jó rajt a válogatott számára
Ez egy elég erős „csak”.
Mindenesetre tényleg nem nagyon lehet baj, ha a magyar válogatott úgy kezd, mint negyvenegy éve. Akkor szerepelt a nemzeti csapat legutóbb négyes selejtezőcsoportban, és akkor is a két közvetlen riválissal kezdett: otthon Ausztriával és idegenben Hollandiával. Mindkét ellenfelét legyőzte, hátrányból fordítva (a Népstadionban 3–1 az osztrákok, Rotterdamban 2–1 a hollandok ellen), és a megszerzett négy pont – akkor még kettő járt a győzelemért – birtokában már csak oda-vissza le kellett győzni Ciprust, valamint még egy riválist a csoportelsőségért.
Jó, ez egy másik erős „csak”.
Beragadni tilos!
Hogy miért releváns visszalapozni generációkkal korábbra? Azért, mert a vb-selejtezőket szeptemberben kezdő európai válogatottak – így a magyar is – szokatlan helyzetben találják magukat. A Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlása, valamint a résztvevők számának megugrása óta eltűntek az egykor megszokottnak számító négyes selejtezőcsoportok, a válogatottaknak általában négy, öt vagy hat ellenfele volt, a selejtezősorozat lebonyolítása pedig 14–16 hónapot vett igénybe.
Ehhez képest most sprintben közlekednek a csapatok. Az F-csoport küzdelmei szeptember 6-án kezdődnek meg az Örményország–Portugália és az Írország–Magyarország mérkőzésekkel, és november 16-án már vége is a kvalifikáció első szakaszának. Ez egy sprint, kevés meccsel, kevés ellenféllel, ezért, ha egy csapat beragad a rajtnál, akkor bajba kerülhet. Márpedig a magyar válogatott rajtja igen nehéznek ígérkezik: a közvetlen vetélytárs ellen, idegenben kezd, majd a csoport kiemelkedően legerősebb együttesét fogadja.
Nézzünk vissza arra az időszakra, amikor általában négycsapatosak voltak az európai selejtezőcsoportok! Ha megvizsgáljuk az 1970-es vb-selejtezők és az 1992-es Eb-selejtezők közti periódust, akkor 92 válogatottat jegyezhetünk fel, amelyek négycsapatos csoport első vagy második helyén végeztek. Ezek a pozíciók jelentenének most továbbjutást.
