Mi baj az ukránokkal?

Herman János: Ukrán drónok és magyar kitiltások – Orbán nagy stratégiája

„Valaki most már igazán megmondhatná, hogy mi a kormány baja Ukrajnával. De amúgy őszintén, handabanda nélkül. Mert én hiába hallgatom kellő odaadással a világméretű összefüggésekben kóborló főnököt és gyorsreagálású, konokul monoton külügyminiszterét. Tőlük nem érkezik válasz. Dráma van, nincs tartalom – ha Eörsi István megbocsátja, hogy átírom legendás verssorát.

Szóval más és tisztább forrásokból kell meríteni. Kezdjük a tényekkel. Azokat ugyanis hiba lenne figyelmen kívül hagyni, ha saját véleményt formálunk. Nos, a valós helyzet az, hogy Magyarország és Ukrajna között nincs nagyobb vagy nehezen áthidalható érdekellentét. Éppen ellenkezőleg, bőven akad lehetőség a közös érdekre alapozott együttműködésre. Ha meglenne hozzá a politikai akarat, akkor a felmerülő nézetkülönbségek zömét könnyen lehetne rendezni, a maradékot pedig félre lehetne tenni a háború utáni, jobb időkre. Talán csak a mezőgazdaság szerkezetét és exportját tekintve vagyunk egymás ádáz versenytársai, ez azonban a többi szomszédunk esetében is igaz. Idővel Ukrajna az egyik legnagyobb gazdasági partnerünk és piacunk lehet. Az ország EU-felvétele a mérvadó elemzések és a józan mérlegelés szerint előnyös lenne Magyarországnak. Az kedvezőbb geopolitikai helyzetbe emelné át országunkat, új fejlesztési lehetőségeket teremtene és lebontaná a határt Kárpátaljával. Ukrajnának igazodnia kellene az Unió normáihoz és egységes piacához. Az Európai Bizottság számításai szerint az EU-tag, békében élő Ukrajnának jóval kevesebb támogatás járna annál, amennyit manapság kap tőlünk. Végezetül pedig: Nehéz belátni, hogy az ukrán munkavállalók és a maffiózók miért és miként özönlenék el hazánkat. Ez a mostani, rendezetlen viszonyok közepette sem történt meg.

Magyarország jelentős humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának, és menekülő ukránok százezrei tranzitálnak országunkon át. De a politikai és katonai támogatást teljesen beszüntettük. Pedig országunk ma még könnyen tehetne kifizetődő gesztusokat, hiszen a magyar-ukrán viszony kiegyensúlyozatlan. Abban az értelemben, hogy az EU-ba és a NATO védelme alá igyekvő Ukrajnának nagy szüksége lenne a támogató, vagy legalább semleges magyar magatartásra.  A három és fél éve folyó háború ezt az aszimmetriát tovább növelte. Élet-halál harcot folytató szomszédunknak van éppen elég baja, és nincs oka arra, hogy még Magyarországgal is viaskodjon.

Ha mindez igaz, akkor hogyan lehet oly sok összeütközés a két ország között? A válaszhoz csak ezen írás végén jutunk el. Egyelőre tekintsük röviden át az élesebb vitákat kiváltó ügyeket. Indulat és részrehajlás nélkül, követve Talleyrand örökérvényű tanácsát.”

Simonovits András: Merre, nyugdíjrendszer?

„Azon kevesek közé tartozom, akik számára a magyar nyugdíjreform nemcsak anyagi vagy politikai kérdés, hanem szellemi kihívás is. Ezért akkor is gondolkozom és írok róla, ha ez falra hányt borsó. Mi, nyugdíjszakértők néha vitatkozunk egymással, ez azonban ritkán jut el a nyilvánossághoz. Sajnos, az OECD 2024 jelentésben névvel közreműködő kormányzati vezetőket nem ismerem, nincs módom velük kommunikálni. (Tudomásom szerint egyikük sem mondott le, amikor a Jelentés nyilvánosságra kerülésével lelepleződött magyar kormány elhatárolta magát a jelentéstől.) A korábbi ellenzéki vezetők a túlélésükért küzdenek, a Tisza Párt pedig egyelőre nem tartja fontosnak a nyilvános vitát. Kár, hogy szinte minden nyilvános szereplő elhiszi, hogy itt is alkalmazható az amerikai közmondás: „Ráérünk eldönteni, hogy átkelünk-e a hídon, ha odaérünk.”

Horváth János: Bevándorlók és migránsok

„Az USA-ban a 2010-es összesítés szerint 5,2 millió indián őslakos él. Rajtuk kívül található még ott 325 millió nem indián amerikai állampolgár is. Ők bevándorlók, illetve azok leszármazottjai. Sőt az USA-ba hurcolt afrikaiak is migráns-bevándorlók, még ha akaratuk ellenére lettek is azzá.

Az USA a bevándorlók országaként született, így terjeszkedett, fejlődött szélsebesen olyan birodalommá, mely milliók számára teremtett megélhetést. Aki a hazájában hiába dolgozott odaadóan, Amerikába vágyott, mert ott azt ígérték, ha keményen dolgozol, sikeres lehetsz. Ez a hit mozgatta migránsok milliót Európából a múlt század elején is.

Tény, hogy minden bevándorló eredetileg migráns, de tény az is, hogy nem minden migráns lett bevándorló!

Az európai „régi” migránsok, azaz addigra már bevándorlók, már a XIX. század közepén szerettek volna megálljt parancsolni az új migránsoknak, hogy azok ne lehessenek bevándorlók. Ez az, amit Trump ígért választási kampányaiban is, és rengeteg olyan szavazó támogatta őt, aki bár maga is migráns volt, készpénznek vette, hogy Biden és a demokraták kommunizmust akarnak – ők meg az elől menekültek –, és Trump majd ennek is megálljt parancsol. Mint buzgó katolikusoknak tetszett nekik Trump LMBTQ-ellenes hadjárata, és valamiért úgy gondolták, hogy az új elnök kiutasítási ígéretei csak azokra vonatkoznak, aki később érkeztek, mint ők, és hogy „csak” az illegális migrációt akarja megállítani. (Tévedtek.)

Hogy lehet egy migránsország ennyire migránsellenes?

Kezdetben értelemszerűen nem volt az. De három-négy generáció múltán a már régebben ott élők elkezdték félteni a megszerzett előjogaikat és versenyelőnyüket. Arra törekedtek, hogy a friss migránsok ne kerüljenek többségbe. 1882-ben törvény született, mely megtiltotta a kínai bevándorlást – korábban a vasútépítésekre rengeteg kínai vendégmunkás érkezett –, majd 1891-ben megalakult a Bevándorlási Hivatal, ezt követően szabályozták a bevándorlókkal kapcsolatos jogi és egészségügyi követelményeket.  Ekkorra azonban már a századvégi nagy orosz és kelet-európai migrációja okozott komoly változásokat a lakkosság összetételében, amit fokozott az I. világháború után munkát és biztos életet kereső bevándorlók rohama. Miközben az etnikumok egyre csak keveredtek, a szálak mind jobban összekuszálódtak. (Az USA mostani elnöke, Donald Trump anyai nagyszülei Skóciában, apai nagyszülei Németországban látták meg a napvilágot, tehát egyik nagyszülő sem született az újvilágban, szemben mondjuk Obamával, aki anyai ágon többgenerációs amerikainak számít, apai ágon meg egyáltalán nem az.)”

Széky János: Évadkezdet

„Az elmúlt években is sikerült megőriznünk a nyugdíjak vásárlóerejét – büszkélkedik Orbán Viktor a harmincezer forint értékű élelmiszer-utalványokhoz mellékelt a levélben, amit „tisztelt nyugdíjas honfitársam” -nak címzett. Szép is ez, csak hát. Külön fölhívom a figyelmet az „is” szócskára. Ez taktikus csomagolása annak a ténynek, hogy nemcsak az utóbbi években, hanem előtte sem „sikerült” érzékelhetően növelniük a nyugdíjakat. A lengyel nyugdíj, ami 2004-ben vagy mondjuk 2013-ban vásárlóerejét tekintve nagyjából megegyezett a magyarral, ma nagyjából a másfélszerese. Az átlag magyar nyugdíjas még a KSH szerint is körülbelül a tíz-tizenkét évvel ezelőtti szinten él (ha megéli). Baromi siker.

Megjegyzem, a magyar állami nyugdíjak nemcsak a lengyel nyugdíjaktól szakadnak le egyre jobban, hanem a magyar reálbérektől is, miközben az amúgy sanyarú magyar átlagbér és az egyéni jólétet legjobban jelző elkölthető jövedelem – viszonylagosan – szintén a legalacsonyabbak közé csúszott le az EU-ban. Úgy, hogy az egyhelyben topogó gazdaság az átlagtól elmaradó növekedésüket sem fedezte. Semennyire.”

Kovács Zoltán: Élet

Birgék a szivarfüstben

Most már hülyének is néznek minket. Hadházy Ákos megszerezte a hatvanpusztai birtok épületeinek alaprajzait, amelyekből kiderül, hogy az egykori birkaistálló helyén most egy olyan lakóépület áll, amelyben tíz apartman, két lift, egy 160 és egy 90 négyzetméteres dohányzószoba van, a központi konyha mellett pedig hús- és zöldség-előkészítő is található, és stake-előkészítő.

Az egykori uradalmi istállót most vendégháznak nevezik. Az alaprajz szerint tíz a földszinten egy 190 négyzetméteres kandallós étkezőt és egy 140 négyzetméteres társalgót alakítottak ki. Az emeleten klubszoba kapott helyet, plusz szivarszoba.

Lázár János miniszter elmondta, ő már járt az egykori istállóban, de semmi rendkívülit nem látott. „Miután egy műemléképületnek a helyreállítására került sor, én ebben nem látok semmi luxizást. Még egyszer mondom, nekem megmutatta a tulajdonos (istenem, a tulajdonos!), végigmentem azon az épületen, én semmi rendkívülit nem látok ebben. Funkcióváltás az történt, mert ezek nagy épületek, nyilván funkciót kell adni nekik. Lehetne mondjuk 5 ezer birkát tartani benne, az is egy lehetőség, csak senkinek nem tudja eladni az ember a gyapjút manapság.”

Vagyis, ha napjainkban jó ára lenne a gyapjúnak, a szivarszoba meg a stake-előkészítő tele lenne birkával. Ezt kellene kedves mindnyájunknak benyelni, mint kacsa a nokedlit.