Halállal fenyegette az őt börtönbe juttató főtisztet és annak lányát egy férfi a szabadulása után – kivonult a TEK

Megöléssel fenyegette az őt börtönbe juttató nyomozót és annak családját egy 36 éves férfi a börtönből való szabadulása után. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rimóci férfi bosszút forralt a szabadságvesztése időtartama alatt az ellene nyomozó zsaru ellen.
Egy 36 éves férfi az élettársának küldött üzenetben, valamint a közösségi médiában is halállal fenyegette a nyomozót. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály beosztottjai, a Terrorelhárítási Központ valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai hétfőn csaptak le rá.
Indokolt volt az összevont erő, mert a férfi – többek között – hivatalos személy elleni erőszak miatt töltötte büntetését, állítása szerint ártatlanul. Ezért bosszút esküdött az őt börtönbe juttató nyomozó és annak családja ellen. A főtisztre és lányára irányuló – életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó – üzenetekhez egy maroklőfegyverhez hasonló tárgyról készített fényképet is csatolt.
A rimóci férfi korábban már hamisan vádolta a nyomozót azzal, hogy az ellene régebben folytatott büntetőeljárások során befolyásolta az eljárást, és börtönbe juttatta őt. Azóta jogerősen is elmarasztaló ítéletek születtek az általa reklamált ügyekben. A bosszút forraló elítéltet a kommandósok vitték be a kapitányságra, ahol a nyomozók hamis vád bűntett, és emberölésre irányuló előkészület bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.