Akkora siker lett a K-pop démonvadászok, hogy a Netflix máris franchise-osítaná

A nyár meglepetés sikere lett a Netflixen júniusban debütált K-pop démonvadászok. Az animációs film pontosan arról szól, amiről a cím is árulkodik: egy koreai lánybandáról, akik szabadidejükben gonosz démonokra vadásznak. A film minimális marketinggel érkezett meg a nyár elején a streamingoldal kínálatába, hogy aztán elképesztő karriert fusson be:
Minden rangsorolt országban bekerült a top 10-es listára, a következő hetekben pedig minden bizonnyal a Netflix összesített top 10-es listájára is felkerül.
A Wrap jelentése szerint a koreai tartalmakra alapból is fogékony Netflix is felismerte a filmben rejlő potenciált, a magazin megfogalmazása szerint a streamingóriásnál máris úgy hivatkoznak a K-pop démonvadászokra, mint „a saját Jégvarázsukra”. A párhuzam azért is áll, mert a Disney-filmhez hasonlóan a Netflix-animációban is fontos szerepet kapnak a dalok, sőt, ezúttal is saját életet élnek. A Golden című dal nemcsak a Billboard Global 200-as listájának első helyét szerezte meg, de benyújtották a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjra is, és a Wrapnak nyilatkozó belsős forrás szerint szerint arra is van esély, hogy ott legyen a gálán élőben előadott dalok között.
Ennek megfelelően a Netflix természetesen máris kapcsolódó projektekben gondolkozik: a Wrap forrásai szerint jöhet
- K-pop démonvadászok élőszereplős remake;
- K-pop démonvadászok spin-off sorozat;
- K-pop démonvadászok folytatások (a cél egy trilógia)
- K-pop démonvadászok rövidfilm, ami az egészestés filmek között hivatott fenntartani az érdeklődést, mint a Jégvarázs esetében a 8 perces Jégvarázs: Party Láz;
- illetve K-pop démonvadászok színpadi musical (ebben is a Jégvarázs lehet az előkép).