Trump azért tapsol, mert ő érti leginkább, miért jelenség az EESZT rendszerhibája

Korlátozottan voltak elérhetők az EESZT szolgáltatásai, ám a jelenség feltárása folyamatban van – tájékoztatta az ügyfélszolgálat gépi hangja az érdeklődőket.
Márhogy nyilván nem hiba történt, hanem fölfedeztek egy úgynevezett „jelenséget”, a világban létező fenomének egyikét, ami természeténél fogva kívül esik az emberek által kontrollálható tartományon.
Méláztam volna még azon, miként vált a nyelv az igazság elleni atomfegyverré, amelynek indításánál senki nem habozik rácsapni a piros gombra, amellyel tele van telepítve a világunk. Nem volt azonban időm elmélkedni, mert érkezett a következő mondás, amely arról szólt, hogy augusztustól már elégséges lehet az úgynevezett feltételes ügyészi felfüggesztés az embercsempészek szabadulásához. Márhogy igen, ez azt jelentené, hogy a magyar állam igazságszolgáltatási rendszere azon munkálkodik, hogyan lehetne még könnyebben elereszteni azokat a bűnözőket, akik a magyar államra és társadalomra leginkább veszélyes folyamat, a migráció törvénytelen részét bonyolítják.
Nemhogy fölteszem, hanem biztosan tudom, s állítom, még mindig létezik progresszív utópisták tömege, akik hovatovább lelkesen érvelnének amellett, hogy balgaság a „régenmindenjobbvolt” gondolat, hiszen csupán a kilátásaink, a normáink, a problémáink mások, ám a fejlődés nem teszi rosszabbá a közösségünket, s amúgy is mennyien haltak méltatlan halált a sötét középkorban, emlékezzünk hát arra, mennyivel kisebbek az egyenlőtlenségek, mint.
Az sem kizárt, hogy esetleg leálltam volna vitára a tárgykörben, mintha lehetne igazság az állításukban, ám, ha át is futott volna e hajlandóság az elmémen, Donald Trump beláthatatlan távolságra üldözte onnan.