Majka-ügy: „Olyan nagy a polarizáció, hogy még akkor sem biztos, hogy sokan elidegenedtek volna Magyar Pétertől, ha ez az elítélendő jelenet nem Majka, hanem a Tisza színpadán játszódik le”

Az már nem számít új jelenségnek, hogy egyes magyar előadók koncertjein a közönség soraiból felzúg a „Mocskos Fidesz!”-rigmus. A kormány és a médiaholdudvara ezeket a megnyilvánulásokat az elmúlt években igyekezett visszafogottan kezelni, illetve egyáltalán nem foglalkozni vele. Ehhez képest most nagyon éles a kontraszt: a kormánysajtó nekiment előbb a fideszeseket véglényeknek nevező Azahriah-nak, majd a színpadon fejbelövést imitáló Majkának.
Hogy ilyen fordulatot vett a kormánykommunikáció, azt az általunk megkérdezett szakértők annak tudják be, hogy a Fidesz bajban van. Abban Galgóczi Eszter és Róna Dániel is egyetért, hogy a csata nem a kormány és a sztárok, hanem a kabinet és Magyar Péter között zajlik. Majka, Azahriah és a többiek ebben a játszmában csak „kiegészítő kellékek”, akiket a kormány eszközként vet be a harcban.
A kormánypártok megnyilvánulásai a közbeszéd romlásával kapcsolatban a legtöbbször Magyar Péter felé tolják a felelősséget. Leginkább a saját szavazóiknak magyarázzák el azt, hogy a másik az ő táborukkal szemben erőszakos. Majka koncertje kapcsán is ez lehet a magyarázat: át akarják tolni a másik oldalra a felelősséget: Ők, az ellenoldal »ilyen«, míg mi, keresztények, jóérzésű emberek különbek vagyunk
– értelmezi a kormány lehetséges motivációit a téma kapcsán Galgóczi Eszter, a Forrás Társadalomkutató Intézetet politikai elemzője. Szerinte azzal, hogy a kormány kommunikációs szinten megemelte a témát, a társadalomban már egyébként is meglévő feszültséget akarja növelni, és a szavazói elé egy újabb frontot tár, ahol harcolni kell az igazukért.
Nem is biztos tehát, hogy bárki részéről valós sértettségről lenne szó, inkább a saját tábor azon részének a mobilizálása zajlik, amely egyébként is hajlamos magára venni az ilyen jellegű támadásokat.
Ez egy könnyen használható téma arra, hogy a kormány megmutassa, szerinte milyen szintű züllés van a másik oldalon. Éppen ezért a témában csak a saját közössége felé kommunikál, őket tartja össze, és szándékosan emeli meg az elítélendő performanszt
– mondja a szakértő.
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője is úgy látja, hogy Azahriah és Majka ügye után is két kézzel kap a kormány, ám szerinte leginkább azért teszi ezt, mert addig sem kell arról beszélnie, hogy milyen állapotban van az ország.
„A kormány mindent elkövet, hogy ne a gazdaság, az infláció és a kormányzás mérlege legyen a téma. Ebbe illeszkedik a Pride, az átláthatóságinak nevezett törvény, a külpolitika priorizálása a belpolitika rovására, vagy most épp az, hogy mit mond egyik vagy másik híresebb zenész”