Lehet, hogy Lena Dunham túl sok, de az új sorozatával keveset markol

Aki csak unottan görget a Netflixen, és szembejön vele a nemrég debütáló, kis túlzással szivárványhányásban habos-babos ruhában fetrengő Megan Stalter és Will Sharpe képe, esetleg megnézi a Túl sok / Too Much előzetesét, azt gondolhatná, ismét leesett a futószalagról egy ezredik romantikus sorozat. Mindez egészen más megvilágításba kerül azonban, ha látjuk az alkotó, Lena Dunham nevét, és tisztában vagyunk a munkásságával.

Egy generáció hangja

Mondhatnánk, hogy Dunham aranykanállal a szájában született, de a szerencsés csillagzat ebben az esetben kivételes tehetséggel is párosult. Dunham beleszületett a New York-i művészelitbe Carroll Dunham festőművész és Laurie Simmons fotográfus és filmrendező lányaként. Nem olyan meglepő, hogy ő és fiatalabb testvére, Cyrus Grace Dunham is hamar a művészetek felé fordultak: írtak, színészkedtek, alkottak. Dunham huszonnégy éves volt, amikor megírta és megrendezte második filmjét, a Tiny Furniture-t, amelyben a főszerepet is eljátszotta, az SXSW függetlenfilmes fesztiválon pedig a mennybe ment: több díjat is kapott, és a szakma is felkapta a fejét az írni, rendezni, játszani egyaránt tudó, ráadásul különleges látásmóddal megáldott nő munkájára.

Az HBO olyannyira meglátta a fantáziát Dunhamben, hogy rögtön lehetőséget adott neki egy sorozat megírására. Jenni Konner showrunnert azért jelölték ki mellé, hogy felügyelje a munkát, ő pedig boldogan vállalta a Tiny Furniture nagy rajongójaként. Ugyanígy volt ezzel Judd Apatow, aki ugyancsak be akart szállni a sorozatba, miután látta a sokszorosan díjazott filmet. Az HBO jó lóra tett: Dunham beleírta saját magát, generációja frusztrációit és kritikus hangját, a Csajok (Girls) pedig egy rendkívül megosztó, ám korszakalkotó sorozat lett, amely hat évadot élt meg.

Azt hiszem én lehetek a generációm hangja…, vagy legalább egy hang egy generációból

– hangzik el a tételmondat a sorozatban annak főszereplőjétől, Hannah Horvath-tól, aki nem meglepő módon Dunham alteregója volt. És valóban: fontos hang hallatszott ki a sorozatból, amely sokszor túl harsány, túl megosztó, ám mindenképpen egyedi. A Csajok távolról sem volt hibátlan, viszont több szempontból is a 2010-es évek fontos sorozatává vált. Négy New York-i barátnő életét követte, akik a húszas éveikben jártak, és a fiatal felnőttek mindennapos problémáival szembesültek. Láttunk ilyet már ezerszer, nem véletlenül hasonlították össze állandóan a Szex és New Yorkkal és társaival, amely papíron ugyanez volt, csak a harmincas generációval, a Csajoknak azonban épp az volt a legnagyobb erénye, hogy hangnemében és attitűdjében homlokegyenest más volt, mint Sarah Jessica Parkerék sokszor felszínes és szirupos, a hétköznapi emberektől távol álló, koktélokban és méregdrága cipőkben fuldokló történetei. Dunham sorozatának nagy erénye, hogy végtelenül hétköznapi volt, a karakterei pedig gyarlók, emberiek, gyűlölni és szeretni is lehetett őket. Olyanok, akikkel bárki tud azonosulni, aki az egyetemről kikerülve ott találja magát abban a bizonyos nagybetűs életben.

Hannah-ék szenvedtek, szerettek, szakítottak, összetörtek, felemelkedtek, rossz és jó dolgokat csináltak – egyszerűen csak az történt velük, mint bárkivel. A sorozat ráadásul tökéletesen mutatta be azt is, hogy négy, elválaszthatatlannak tűnő barátnő hogyan távolodik el egymástól az évek alatt, miként bomlanak fel az öröknek hitt barátságok, a tökéletesnek hitt családok, és úgy általánosságban, hogyan változnak az emberi kapcsolatok.

Dunhamet nemcsak amiatt tartották bátornak, mert olyan dolgokról beszélt a sorozata őszintén, amelyről a Szex és New York-szerű produkciók nem szoktak, de saját, nem épp a szórakoztatóipar által diktált nőideálnak megfeleltethető testét felhasználva igyekezett megmutatni, hogy nem csak kifogástalan szupermodelltestek tűnhetnek fel egy sorozatban. A Csajok minősége azonban a hat évad alatt meglehetősen hullámzó volt, a remek kezdetet követően többször megbicsaklott, és bár néha akadt benne egy-egy egészen kiemelkedő epizód, a végére kifulladt. Mégis megkerülhetetlen volt, Dunhamet pedig úgy könyvelték el, hogy csak arany jöhet ki a kezei közül, ő lett az új feminista ikon, aki ki merte tenni a gyengeségeit és a nem tökéletes testét az ablakba.

Mindenki ellensége

Bár Dunham személye a sikerei ellenére mindig megosztó volt, több botrányba is belekeveredett a felemelkedésével egyidőben.