Pázmány Campus: új szabály, hogy nincs szabály

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházás eddig is nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy volt, de a Magyar Közlönyben megjelent módosítás tovább lazít az eddigi szabályokon, amit az Orbán-kormány a kiemelkedően fontos közérdekkel magyaráz. Azt írták: biztosítani kell a beruházás gördülékeny, gyors és magas színvonalú megvalósítását.
Ennek érdekében a módosítás után a debreceni főispán hivatala a dönt a Magyar Rádió egykori épületegyüttesének környékén a forgalomtechnikai tervekről, a súlykorlátozás alóli felmentésről, a közútkezelői hozzájárulásról az építési, bontási és felújítási munkákhoz. A beépítésnél a településrendezési tervet és a településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletet nem kell alkalmazni.
A józsefvárosi építkezéssel érintett közterület esetében nem szükséges a közterület tulajdonosának, vagyonkezelőjének a hozzájárulása sem az építési munkaterület átadás-átvételéhez. A rendelet július 20-án lép hatályba.
Július 15-én írtunk arról a furcsa hatósági bejárásról, amit 11 órára hirdetett meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a Magyar Rádió egykori épületegyüttesébe (a témában írt korábbi cikkeink itt olvashatóak). Akkor Rádai Dániel alpolgármester lapunknak azt mondta: felhívták a figyelmet az eljárási hibákra, a folyamat jogszerűtlenségére, kérték az építési engedélyezési eljárás felfüggesztését, vagy engedély nélküli lezárását.
Józsefváros városfejlesztésért felelős alpolgármestere hivatalos levélben tiltakozott Lázár János építési és közlekedési miniszternél az önkormányzat közterületek feletti döntési jogköreinek megcsorbítása miatt.
„Ez nem pusztán jogtechnikai kérdés. Ez a szabályozás gyakorlatilag kiüresítené az önkormányzati tulajdonhoz fűződő jogokat” – írta Rádai Dániel. Az alpolgármester szerint a Pázmány Campus „óriási közpénztömeget felemésztve, tervezetlenül, kapkodó jogalkotási lépések között zajlik.” A kormány nem orvosolja a problémákat, hanem jogszabályi szintre emeli a káoszt – tette hozzá.