Könnyített a NAV, úgy tűnik, ez bejöhet a korábban szabályt szegő adózóknak

Ha egy vállalkozás nem jelenti be alkalmazottját, akkor felkerül a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvános listájára is, ami jellemzően automatikus kizárást jelent a költségvetési forrásokból finanszírozott pályázatokból is. A július 5-től alkalmazható könnyítés alapján azonban
- évente egyszer kérhető a törlés, így
- a korábban mulasztó cég, ha a feltételeknek megfelel és
- megfizeti az úgynevezett közzétételt kiváltó bírságot, vagyis az eredeti mulasztási bírság tízszeresét,
- újra tiszta lappal indulhat.
Beváltak az enyhébb szabályok, hiszen néhány nappal a könnyítés hatálybalépése után már be is nyújtotta kérelmét egy borsodi adózó, amely egy 2023-as mulasztása miatt került fel a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listájára – írta a NAV közleményében. A sietség nem volt véletlen szerintük: a cég szeretett volna részt venni egy pályázaton, amire egyébként – ha a listán ott van a neve – nem lett volna lehetősége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapította, hogy a kérelmező a jogszabályi feltételeknek megfelel, ezért kérésének másnap már helyt is adott.
A NAV szerint fontos kiemelni, hogy ez a típusú foglalkoztatási visszaélés súlyos jogsértés, ennek megfelelősen a kedvezmény szabályai is szigorúak: a könnyítés egy évben csupán egyszer, és maximum öt alkalmazott bejelentésének elmulasztása esetén vehető igénybe. Így továbbra sem éri meg kockáztatni, azonban, ha valaki egyszer szeg szabályt, a feltételeknek megfelel, és a közzétételi bírságot is befizeti a költségvetésbe, nem zárja ki magát két évre a pályázati lehetőségekből.