Így nézett ki az Alföld, amikor még a víz uralta

Az Alföld nagy kiterjedésű, sík pusztáival országunk egyik legikonikusabb régiójának számít, ám ha néhány száz évet visszautaznánk az időben, talán rá sem ismernénk. Persze hegyek akkor sem húzódtak rajta, víztérképe azonban egészen másképp festett, mielőtt megkezdődött a Tisza szabályozása. Az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének kutatói frissen megjelent tanulmányuk részeként képeken mutatták, hogyan nézhetett ki a táj, mielőtt megzaboláztuk vad folyóját.
A Tisza régen nagyon eltért attól, ahogyan ma ismerjük. Alföldi szakaszát egykor rengeteg kanyar és mellékág jellemezte, ami gyakori áradásokat eredményezett. Ez sokáig nem akadályozta a gazdálkodást – főleg, amíg az állattenyésztésre és a fokgazdálkodásnak nevezett mocsarakra, árterekre, gátakra és árkokra támaszkodó termesztésre helyeződött a hangsúly –, később azonban jelentős hátrányok származtak belőle.
A 19. században, a Habsburg Birodalom idején már égető szükség volt arra, hogy azon a 35–40 ezer négyzetkilométernyi területen is gazdálkodhassanak, amelyet a Tisza rendszeresen vagy időszakosan elárasztott. A földeket az árterek lecsapolásával, a folyó kanyarulatainak kiegyenesítésével szabadították fel, a 20. századra az árterület nagy részét mezőgazdasági művelés alá is vonták.
Az eredetileg 37 százalékos erdőborítottság mára 1 százalék alá csökkent, az ártéri rétek és mocsarak 44 százalékos kiterjedése 3–6 százalékra zsugorodott.
A szakértők a mesterséges intelligencia segítségével most megmutatták, hogyan nézhetett ki az Alföld azelőtt, hogy ezek a drasztikus változások végbementek. A képek megalkotásához több szoftvert is használtak, köztük a ChatGPT-t, az Adobe Firefly-t, a Krea AI-t és az Adobe Lightroom CC-t.
Lapunk korábban számos cikkben foglalkozott a magyarországi vízhiány és vízgazdálkodás témájával, ezek a tartalmaink alább elérhetők:
- Szárad a Tisza: soha nem volt még ilyen alacsony a vízszintje
- Hamarosan félsivataggá válhat az Alföld egy része
- Elmaradt a Tisza áradása, és ez rossz hír az Alföldnek
- Vízhiányossá vált Magyarország – csak Budapestről évente 100 millió köbméter tűnik el
- Mostantól kiengedhetjük a Tiszát és a Dunát a földekre
- „Tévhit, hogy Magyarország vízben gazdag ország lenne” – ezt a Tisza jelenlegi arca is mutatja
- „A 24. órában vagyunk” – évtizedek után újra víz került a Sebes-Körös holtágába