Két éve még a mentális egészsége miatt aggódott, most wimbledoni döntőt játszik

Wimbledonba visszatért a hőség, 33 fok volt a mérkőzés kezdetén, ami megviselte a küzdő feleket – és a nézőket is.
Az első játszmában 5:4-ig mindkét játékos hozta az adogatását. A tizedik gémben a fehérorosz világelső a szettben maradásért szervált, de ellenfele második játszmalabdájánál kettős hibát ütött, ezzel 6:4-re elvesztette az első szettet, írta tudósításában az MTI.
A másodikban továbbra is kiegyensúlyozott volt a küzdelem. Szabalenka 3:3-nál elvette Anisimova szerváját, aki a kilencedik játékban négy szettlabdát hárított. A 27 éves Szabalenka aztán hozta a saját szerváját, ezzel 6:4-re övé lett a második játszma.
A döntő szettben rögtön az első adogatójátékét semmire elvesztette az amerikai teniszező, akin látszott, hogy megviselte az elvesztett második felvonás. A 23 éves játékos ugyanakkor jól reagált, mert rögtön egymás után kétszer is brékelt, ezzel már ő volt előnyben, a nehezen hozott saját adogatása után pedig 4:1-re vezetett.
“The moment of this young woman’s life”
Amanda Anisimova completes an extraordinary semi-final to defeat No.1 seed Aryna Sabalenka 6-4, 4-6, 6-4 and book her spot in her first ever #Wimbledon final
Take. A. Bow.
pic.twitter.com/WexH4VL2k2
— Wimbledon (@Wimbledon) July 10, 2025
A világelső küzdött, a világranglistán 12. amerikai teniszező hiába szervált a mérkőzésért, nem tudta hozni a saját adogatását. Volt azonban egy újabb fordulat, Szabalenka a mérkőzésben maradásért adogatott, de elvesztette saját szerváját, ezzel Anisimova 2:1-re megnyerte a mérkőzést, élete második Grand Slam-elődöntőjét, ezzel bejutott a wimbledoni fináléba.
„Olyan, mintha álmodnék. Arina egy rendkívüli ellenfél, komoly inspirációt jelent nekem. Őszintén? Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan elérem ezt a szintet, egy wimbledoni döntőt.
Sokan álmodoznak arról, hogy ide jussanak, számomra ez egy kiváltság, egy leírhatatlan érzés
– nyilatkozta a meccset követően.

17 évesen már Garros-döntőt játszott
Anisimovát az amerikai tenisz egyik tini csodagyerekének tartották, aki már 17 évesen, 2019-ben bejutott a Roland Garros elődöntőjébe. Aztán két esemény is visszavetette pályafutását.
„Az egyetlen dolog, ami segített, az a tenisz. Ez tesz boldoggá, és tudom, hogy apámat is boldoggá tenné” – mondta.
2023 májusában vártatlanul bejelentette, hogy aggódik a mentális egészsége miatt, fél a kiégés veszélyétől, így határozatlan időre szünetet tart.
2022 nyara óta küzdök ezzel, mostanra elviselhetetlenné vált versenyezni
– mondta.
A nagy áttörést az idei év hozta el, februárban megnyerte első WTA-címét, miután Katarban legyőzte a fináléban a lett Jelena Ostapenkót. Júniusban, Queen’s-ben döntőt játszott, ezzel a világranglistán a 13. helyig lépett előre, és megalapozta a wimbledoni menetelését