Folyamatosan nő a magyar légtér forgalma

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami több mint 115 ezer repülőgépet jelent – közölte a HungaroControl szerdán az MTI-vel.
Kiemelték, a HungaroControl szakemberei által megosztott, legfrissebb jelentés szerint
A jelentős forgalmat a hazai léginavigációs szolgáltató fennakadás nélkül, hatékonyan tudta kezelni.A közleményben kifejtették, az idei évben eddig mért adatok alapján továbbra is az átrepülő járművek adják a forgalom túlnyomó részét, összesen 460 949 jármű haladt át Magyarország légterén, amely több mint 83 százalékát adja a teljes forgalomnak. Emellett a Budapest Airport terhelése is fokozatosan növekszik, különösen a júliusi-augusztusi csúcs közeledtével. Kiemelendő, hogy a további forgalomnövekedés ellenére mind a féléves, mind a június havi vetületben csökkent a késések száma a 2024-es év ugyanezen időszakaihoz képest.
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, Magyarország felett dübörög a forgalom, július első hétvégéjén
A nyári csúcsforgalom hatékony és biztonságos irányításához minden eddiginél több erőforrást mozgósítottak. A júniusi „főpróba” alapján felkészülten várják a legforgalmasabb két hónapot – tette hozzá.A közleményben felidézték, hogy az elmúlt év során a HungaroControl több jelentős fejlesztést hajtott végre a magyar légi navigáció optimalizálása érdekében. A légiforgalmi irányítók száma 10 százalékkal nőtt. Emellett a HungaroMet meteorológusainak közvetlen bevonása révén a zivataros időszakokban gyorsabb és megalapozottabb döntések születhetnek. A HungaroControl Zrt. több mint 800 főt foglalkoztató állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium. (MTI)