Öt gyerek maradt árván a bácsalmási gyilkosság-öngyilkosság után

Öt gyerek maradt árván Bácsalmáson azután, hogy egy férfi rátámadt a volt élettársára és megölte őt, majd magával is végzett. A támadásban egy kisfiú is megsebesült, őt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.
A Blikk helyszíni riportjában azt írja, hogy a támadás következtében öt gyerek maradt árván, köztük a kisfiú, aki az anyját, Katát próbálta védeni a támadás során – mindannyian az áldozat és a gyilkos közös gyerekei voltak. A gyerekeket egyelőre a támadó nagybátyja fogadta be.
Az ismerősök a lapnak azt állították, hogy a férfi, Félix erőszakos volt és bántalmazta Katát, aki erről sokat panaszkodott. A nő távolságtartási határozatot is kért, de ezt később visszavonta, mert Félix megígérte, hogy megváltozik, de ez nem történt meg. A Blikk szerint Kata végül arra szólította fel a férfit, hogy költözzön el, különben azzal fogja hamisan megvádolni, hogy erőszakoskodott a lányukkal.
Félix ezután elköltözött, de egyik barátja szerint a férfi „bekattant”, és drogozni kezdett, állítólag azért, mert nem tudta elviselni a család hiányát. Ő úgy látta, hogy Félix Katára haragudott, a gyerekét nem akarhatta direkt bántani.