Ha így hűtőd a kutyát a forróságban, csak ront az állapotán

Még csak július eleje van, de már nem először lesz forróság a napokban hazánkban az idei nyáron, így kiemelten fontos a háziállatok védelméről is beszélnünk.
A kutyáknál az egyik legnagyobb veszély a hőguta, amely nem megfelelő hűtés esetén az életébe is kerülhet, írja a welovedogz.hu.
A lap cikke szerint a hőguta esetén a testhő hirtelen 2-3 fokkal emelkedik meg, aminek oka elenyésző esetben stressz vagy izgalom, legtöbbször azonban túlzott fizikai megerőltetés vagy a magas környezeti hőmérséklet. Ilyen mértékű hőemelkedés az egész testet megterheli, zavart okoz a keringési rendszerekben, ahogy a szervek működésében is.
A tünetek közt szerepelhet egyebek mellett a tapintásra is forró test, a nyálcsorgatás, a heves lihegés, a hányás, a remegés, és az instabil, koordinálatlan mozgás is.
Felhívják rá a cikkben a figyelmet, hogy hőguta esetén az állat állapota rendkívül gyorsan romolhat, így már az első jelekre meg kell kezdeni a kutya hűtését, másként az eb elpusztulhat.
Ehelyett inkább első körben vigyük be a kutyát árnyékba vagy légkondicionált helységbe. A kutya állapotának normalizálásához szakemberek szerint ezután a hideg vízbe merítés, valamint a párologtató hűtés a leghatékonyabb. Fontos ugyanakkor, hogy vízbe merítés esetén az állat feje sosem kerülhet víz alá; emellett a hideg vizes locsolás, valamint a tappancsok és a fülek direkt hűtése is jó módszerek.
Lényeges, hogy minden esetben muszáj állatorvoshoz vinni a kutyát, hogy a doktor folytathassa az állat stabilizálását, valamint a megfelelő vizsgálatokkal kizárja a további lehetséges problémákat.