Minősített emberölés miatt küldenék börtönbe az anyát, akinek a kutyája úgy megharapta a magára hagyott egyéves gyermekét, hogy az meghalt

Minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azt a nőt, aki két évvel ezelőtt hosszabb időre felügyelet nélkül hagyta gyermekét, akit ezalatt halálosan megsebesített a család kutyája.
Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre válaszul azt mondta, hogy letöltendő szabadságvesztést kértek a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolt nőre.
A vádirat szerint az asszony egyedül maradt reggel otthon a kisfiával, miután a párja dolgozni ment. A nő a házban magára hagyta az önállóan már járni képes kisfiút, aki a terhelt által nyitva hagyott ajtón keresztül kijutott az udvarra. A gyermek a terasz mellé kikötött nagytestű kutyák közelébe ment.
Az egyik állat úgy megharapta a gyereket, hogy az olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az anya csak jóval később, már holtan talált rá gyermekére, akihez segítséget is csak hosszabb idő elteltével hívott.
Az ügyész kérdésünkre válaszolva elmondta még, hogy az anya azt mondta a vallomásában, hogy gondatlanságból követte el a cselekményét. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért rá minősített emberölés bűntette miatt.