Brad Pitt F1-filmje egy két és félórás reklám lett, de annak legalább kiváló
Vannak azok a már-már filmművészeti babérokra törő reklámok, amiknél az ember először el se tudja dönteni, hogy pontosan mit akarnak eladni, csak egyre fokozódó bizonyossággal érzi, hogy most majd mindjárt megjelenik egy energiaital/sör/dezodor, ami jól megváltoztatja a borostás főhős életét. Az F1 című film kellemetlenül hasonlít egy ilyen szépen fényelt reklámra: úgy kezdődik, hogy a kissé lelakott, de azért megbízhatóan sármos Brad Pitt egy lakókocsiból kikászálódva lenyom egy tizenkét órás éjszakai műszakot valami Zs-kategóriás ralin, megnyeri, aztán beül egy nyilvános mosodába. Közben villant néhány mosolyt, meg elejt néhány jól csengő vagánykodást – ezen a ponton még bármilyen reklám lehetne, de azért (ha másból nem, hát a címből) sejtjük, mire megy majd ki a játék. Az életét megváltoztató Nagy Dolog aztán Javier Bardem formájában érkezik, akitől gyorsan megtudjuk, hogy Sonny Hayes (Pitt) régen majdnem-híres Forma 1-es pilóta volt, most pedig természetesen ő az egyetlen, aki megmentheti a csődtől a Bardem által vezetett csapatot, az APXGP-t.
A Top Gun: Maverickért is felelős alkotógárdától (Jerry Bruckheimer producer, Ehren Kruger forgatókönyvíró és Joseph Kosinski rendező) nem is olyan meglepő ez a reklámos beütés, a Top Gun-filmeket se nehéz az amerikai hazafiság propagandájaként értelmezni.
