Nincs halálos áldozata az amerikai támadásnak

Nem jártak áldozatokkal az iráni atomlétesítmények elleni vasárnap hajnali amerikai csapások – jelentette ki Pir Hosszein Kolivand, az iráni Vörös Félhold humanitárius szervezet vezetője az iráni állami televízióban vasárnap. „Szerencsére nem voltak mártírjai az iráni nukleáris létesítmények elleni múlt éjszakai amerikai agressziónak” – fogalmazott egészen pontosan Kolivand.
Maszúd Peszeskján iráni elnök friss nyilatkozatában elítélte az Egyesült Államok támadását, és azt mondta, hogy Washington áll az Irán elleni izraeli hadművelet hátterében is. „Ez az agresszió bebizonyította, hogy Amerika a fő tényező a cionista rezsimnek az Iráni Iszlám Köztársaság elleni ellenséges cselekedetei mögött” – jelentette ki az államfő az IRNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint. Hozzátette, szerinte az Egyesült Államok azután lépett közbe, hogy fény derült Izrael „nyilvánvaló tehetetlenségére”.
Közben Irán külügyminisztere kijelentette, hogy országa minden eszközzel megvédi magát. Abbász Aragcsi az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) isztambuli tanácskozásának szünetében nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság a jövőben is minden szükséges eszközzel megvédelmezi a területét, a szuverenitását, a biztonságát és a népét. „Az országomat megtámadták, agressziót intéztek ellene, és a jogos önvédelem jegyében kell eljárnunk. Meg is fogjuk ezt tenni” – figyelmeztetett a miniszter, annak dacára is, hogy az Egyesül Államok a támadás óta több ízben kijelentette, hogy erőszakos válaszokat fognak adni mindenfajta iráni megtorló akcióra.
Aragcsi szerint Oroszország Kínával együtt megpróbált az utóbbi napokban előkészíteni egy ENSZ biztonsági tanácsi határozatot az ellenségeskedések beszüntetése érdekében. Hozzátette, hogy mivel a helyzet most másképp alakult, megvitatja Moszkvával és Pekinggel a meghozandó intézkedéseket. „Úgy vélem, szó sem lehet arról, hogy felkérjék Iránt a diplomáciához való visszatérésre, mert nyakig ülünk a diplomáciában. Javában tárgyaltunk az Egyesült Államokkal, amikor az izraeliek mindent szilánkokká lőttek” tette hozzá. Washington szerinte a mostani támadással elárulta a diplomáciát.
Törökország és a térség más államainak erőfeszítéseire utalva a miniszter azt is kijelentette, meggyőződése, hogy mától új erőfeszítések kezdődhetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák az Egyesült Államokat a konfliktus folytatásában. Aragcsi szerint az előző éjjeli támadás súlyos bűncselekmény az ENSZ Alapokmánya, számos más nemzetközi törvény és jogszabály, valamint az atomsorompó-egyezmény ellen is. Úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel az Egyesült Államok súlyos csapást mért a békére és a nemzetközi biztonságra.
(MTI)