Megölték az iráni Forradalmi Gárda egyik fontos parancsnokát

Az izraeli hadsereg megölte az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekre szakosodott ágának veterán parancsnokát – közölte szombaton Jiszráel Kac izraeli hadügyminiszter. Szaíd Izadi parancsnok az iráni Kudsz erők palesztin hadtestét vezette. A támadást a lakására mért csapással hajtotta végre az izraeli hadsereg az iráni Kom városban, amely a síita iszlám egyik legfontosabb központja.
A Kudsz erők az iráni Forradalmi Gárda elitalakulataként az elmúlt évtizedekben egy erős külföldi hálózatot épített ki arab szövetségesek segítségével, amelyet az Ellenállás Tengelye néven szoktak említeni. Ez az iráni állam külföldi befolyásszerzésének egyik legfontosabb eszköze. 1982-ben ennek segítségével alapították meg az libanoni Hezbolllahot, illetve a szervezet támogatta a Gázai övezetben a főhatalmat gyakorló iszlamista szervezetet, a Hamászt is.
Az Iránhoz közel álló hálózat Izrael katonai fellépésének következtében az elmúlt két évben jelentősen meggyengült, ami fel is borította a térség eddigi egyensúlyát. Bassár el-Aszad volt szíriai elnök tavaly év végi bukásának egyik oka például éppen ez volt.
Az izraeli hadügyminiszter szerint a most megölt parancsnok finanszírozta és fegyverezte fel a Hamászt a kezdeti támadások során. A parancsnok megölését „az izraeli hírszerzés és a légierő jelentős eredményének” nevezte. Szaíd Izadit az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is szankcionálta, mert állítólag kapcsolatban állt a Hamasszal és a palesztin militáns frakcióval, az Iszlám Dzsiháddal, amely szintén részt vett a 2023 október 7-i támadásokban.
(Reuters)