Párizs, Berlin és London átfogó tárgyalási ajánlatot tesz Iránnak

Párizs, Berlin és London pénteken Genfben átfogó tárgyalási ajánlatot tesz Iránnak, amely kiterjed a nukleáris programra, a ballisztikai tevékenységekre és a térségbeli terrorcsoportok finanszírozására – közölte Emmanuel Macron.
“Feltétlenül prioritásként kell kezelnünk az érdemi tárgyalásokhoz való visszatérést, amely magában foglalja a nukleáris programot a zéró dúsítás felé való elmozdulás érdekében, a ballisztikai kérdéseket Irán tevékenységeinek és képességeinek korlátozásában, valamint a régiót destabilizáló valamennyi terrorcsoport finanszírozását” – hangsúlyozta a francia elnök a Le Bourget-ban megrendezett párizsi légi szalonon.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter pénteken találkozik Genfben Nagy-Britannia, Franciaország és Németország külügyminiszterével, valamint az Európai Unió külügyi vezetőjével, hogy megpróbálják csillapítani a konfliktust.
Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó egyik diplomáciai forrás szerint az átfogó megoldás magában foglalná például “az iráni nukleáris létesítmények széles körű ellenőrzésének kereteit (…) Elképzelhető, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bárhová bemehetne előre be nem jelentett ellenőrzésekre”.
Emmanuel Macron egyben felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel az iráni “polgári infrastruktúrára” mért csapásokkal.
(MTI)