Tesla, Nissan, BMW: ennyi most egy elektromos autó biztosítása

Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre rúgott a tisztán elektromos személyautók száma a hivatalos adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 53 ezerrel. Vagyis egy év alatt 43 százalékos növekedés következett be.
A növekedés a Netrisknél is látható, hiszen a múlt évben 3200, az idén viszont már több mint 5 ezer elektromos autóra kötöttek kötelező felelősségbiztosítást a tulajdonosok, üzembentartók január elejétől május végéig.
Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint a szerződések számának 59 százalékos emelkedésével párhuzamosan az átlagdíj lényegében nem változott. Az idei év első öt hónapjában a magánszemélyek által megkötött kötelező felelősségbiztosítások esetében az átlagdíj 52 ezer forint volt.
Ahogyan a hagyományos meghajtású, belső égésű motorral szerelt autóknál, az elektromosoknál is alacsony a casco aránya. A Netrisk adatai szerint az idei év első öt hónapjában megkötött több mint 500 villanyautó cascoszerződése 30 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Ez azonban elmarad a kötelező biztosításoknál és a villanyautók darabszámánál látható növekedéshez képest. A kizárólag magánszemélyek által kötött cascoszerződéseknél pedig az átlagdíj is mindössze 1,5 százalékkal nőtt, 230 ezer forintra.