„Remélem, rákos leszel” – halálos fenyegetéseket kapott a teniszező

Katie Boulter elveszített egy rövidítést az első fordulós mérkőzésén a francia nyílt teniszbajnokságon, a Roland Garroson, onnantól kezdve pedig számolatlanul kapta a kéretlen kommenteket és üzeneteket, amelyek között rendkívül durvák is voltak. Hogy utána továbbjutott? Az már nem érdekelte a zaklatókat.
Remélem, rákos leszel
– állt az egyik üzenetben, míg más azt írta, ha halott a teniszező nagymamája, akkor a sírját rongálják meg, ha még él, akkor pedig megölik. De vegyen koporsókat magának és a többi családtagjának is.
Menj a pokolba, elvesztettem miattad az összes pénzt, amit anyám küldött
– írta más.
A 28 éves Boulter a BBC-nek beszélt a történtekről, azt mondta, régen jobban magára vette a netes zaklatásokat, egy ideje már leperegnek róla, de most, amikor a torna után másfél héttel szembesült az üzenetekkel, akkor kétségbeesést, lemondást és félelmet érzett.
„Egyre jobban megszaporodtak ezek a sértések és már minden határt átlépnek” – mondta a világranglistán 39. helyen álló Boulter, aki szerint mindez arra is rámutat, hogy mennyire sebezhetők a játékosok, ugyanis nem lehet tudni, kik üzengetnek, akár a lelátón is ott ülhetnek a mérkőzéseken, vagy lehet, hogy tudják, hol lakik a sértegetett sportoló.

Azt is mondta, ő még a legnagyobb ellenségének sem kívánna olyat, hogy bárcsak rákos lenne, nem is tudott mit reagálni arra az üzenetre, csak a fejét csóválta, amikor elolvasta. Arra gondol, hogy leginkább olyanoktól érkeznek ezek, akik fogadtak a meccsére, és próbálja lerázni magáról a szitkokat, de azért benne ragadnak a fejében.
A halálos fenyegetés, az például nem olyan dolog, amit egy vereség után olvasni akarsz. De van, hogy győztes meccs után is kapunk ilyeneket.
A brit teniszező arról is beszélt, hogy elég kifejező képeket is talált a rejtett üzenetek mappában, olyanokat, amilyeneket a fiatalabb játékosoknak semmiképpen sem kellene látniuk. Időnként megpróbált kedvesen visszaírni, volt, amikor válaszul azt kapta, hogy nem is gondolta komolyan sértéseket az, aki ráírt.
Olyanokat írnak, hogy elragadták őket az érzelmek, nem is úgy értették, el sem kellett volna küldeniük. De bele sem gondolnak, hogy miket írogatnak embereknek.
Boulter sejtésére – miszerint olyanoktól érkeznek ezek, akik veszítettek sportfogadáson – ráerősít a női versenyeket szervező WTA és a nemzetközi szervezet, az ITF közös felkérésére végzett kutatás is, ugyanis a tíz legaktívabb üzengető közül kilenc az elveszített pénz miatt érzett dühében írt. A kutatás szerint 2024-ben 458 játékos több mint 8 ezer fenyegető, nyílt üzenetet kapott, szóval ebben még benne sincsenek az olyanok, amilyeneket direktben küldtek nekik. Ezeknek a negyede öt játékost érintett – a BBC cikke nem nevezte meg, kikről van szó. A legtermékenyebb fióktól 263 sértő üzenet érkezett a vizsgált időszakban.
Ennek megelőzésére találták ki a Threat Matrix nevű programot, ami monitorozza a sértő kommenteket, illetve a játékosok is tehetnek rajta keresztül bejelentést, ha direktben kapnak üzenetet.