Felszámoltak egy droglabort a VII. kerületben, a Hernád utcánál

Felszámoltak egy droglabort hétfőn Budapest VII. kerületében, a Hernád utca közelében – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a speciális védőruhában lévő helyszínelők órákon át dolgoztak a bérházban.
A BRFK az üggyel kapcsolatban kiadott későbbi közleményében azt írta, hogy egy férfi kotyvasztott amfetamint a bérházban, amikor rajtaütöttek, és a katasztrófavédelmi szakemberek szüntették meg a robbanásveszélyes helyzetet.
Azt írták, hogy lakossági bejelentésre mentek ki a járőrök, miután szúrós szag áradt az egyik első emeleti lakásból. Amikor kiértek, egy működő droglabort találtak ott. A veszélyes vegyületek miatt a helyszínelők is csak speciális védőruházatban mehettek be.

A KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály által jelenleg is folytatott, várhatóan egy hétig tartó szemle során a kábítószer előállításához használt eszközökön és vegyületeken kívül mintegy 150 adag amfetamint, 90 adag marihuánát, más kábítószergyanús anyagokat, illetve körülbelül négymillió forintot foglaltak le.
A BRFK kábítószer-birtoklás vétségével, valamint közveszély okozásának bűntettével gyanúsította meg a lakás 45 éves tulajdonosát. Az eljárás során vizsgálják, hogy P. Attila csak fogyasztotta vagy kereskedett is az életveszélyes módon kotyvasztott drogokkal.