azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Galamos Lajos bement egy budapesti plázába, 500 ezer forintot fizetett húsz perc parkolásért

Galamos Lajos bement egy budapesti plázába, 500 ezer forintot fizetett húsz perc parkolásért

13 megtekintés
Szórakozás galambos lajos
Galamos Lajos bement egy budapesti plázába, 500 ezer forintot fizetett húsz perc parkolásért

Különös történetét osztotta meg a Borssal Galambos Lajos. A mulatós sztár az egyik legnagyobb budai plázába látogatott el, ahová állítása szerint csak 15-20 percre tért be.

A parkolásért persze így is fizetnie kellett, de azt ő sem gondolta, hogy a terminálnál 500 ezer forintot húznak le a kártyájáról.

Láttam már néhány túlárazott dolgot életem során, de ezzel a parkolási díjjal szerintem egy kicsit átvertek. Annyi történt, hogy beugrottam a bevásárlóközpontba néhány írószerért.

Először nem gondolta, hogy kell fizetnie ilyen rövid időtartamért, de mikor nem nyílt föl a sorompó, muszáj volt az automatánál lerónia a tartózását.

Gyanútlanul odaérintettem a kártyámat és miután kihajtottam, láttam, hogy picivel több mint fél millió forintot emelt le a számlámról az automata

– derült ki a mobiljára érkező tranzakciós sms-ből.

Nyilván adminisztrációs hiba történt és ezzel nem is lenne semmi gond. Azzal viszont van némi problémám, hogy órákkal az eset után se egy bocsánatkérést nem kaptam, se a pénzem nincs még a számlámon. Igazság szerint még azt sem tudtam meg, hogy nagyjából mikor utalják vissza a horror levonást. Az én olvasatomban ennek nagyjából azonnal meg kellett volna történnie. Elvégre nem kaszinóba mentem és nem a ruletten játszottam el félmilliót, csak parkoltam.

A Bors megkereste a plázát, akik elismerték, kezelnek egy parkolási problémát, ám külsős cég üzemelteti a parkolóórákat, ezért telik időbe, míg Galambos visszakapja a pénzét.