Sürgős lett módosítani a kampányköltés szabályait

A KDNP-frakcióvezetője, Simicskó István a fideszes Kövér Lászlónál kezdeményezte, hogy az Országgyűlés már jövő kedden vegye napirendjére és fogadja el a párttársai által benyújtott törvényjavaslatot, amely alapján gyakorlatilag végtelen pénzt költhetnek majd választási kampányukra a pártok. A rendkívüli ülés összehívását előzőleg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványozta a kormány nevében, azért hogy megszavazzák a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot is.
Simicskó István a napirend kiegészítését azzal indokolta, hogy a kampánylimit eltörléséhez fűződő érdek miatt fontos a sürgős döntés. A KDNP politikusa a sürgős tárgyaláshoz szükséges 25 képviselői aláírást is benyújtotta. A törvény sürgős módosítása némileg meglepő, hiszen jelenlegi tudásunk szerint választási kampány csak jövő tavasszal lesz, a kormánypártoknak akkor lenne fontos eltörölni a kampányköltések felső korlátját.
Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója szerint a kormánypártok a változó közhangulat miatt hoznak egy törvényt, amivel felmentik magukat a hazugság alól.
Ha nincsen limit, nincs mit megszegni, jogilag így felszabadultak ebből a hazugságspirálból.
Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatója szerint átláthatatlanabb lehet a kampány- és pártfinanszírozást, még kevésbé lesz biztosítható az esélyegyenlőség.
Arra készülhet a Fidesz, hogy a magánadományozóikat aktivizálják. Igazán jelentős pénzek az oligarcháktól várhatók.