Mészáros cége végül 34,5 milliárdért dolgozott a kormánynak

A Samsung SDI gödi akkumulátorgyárát kiszolgáló vízi közművek építését Magyarország leggazdagabb emberének cége, a Mészáros és Mészáros Zrt. végzi 34,5 milliárd forint közpénzből. A beruházás keretében összesen 31 kilométer hosszan fektették le a csatornahálózatot, és a sződligeti Duna-parton hatalmas vizes fejlesztések valósultak meg. A projekt befejezését 2024-re ígérte a cég, de még ebben az évben is milliárdokat fog rákölteni a kormány – írta az Átlátszó.hu.
Mint a portál emlékeztet rá, a beruházás költségei az elmúlt években folyamatosan nőttek:
- az eredeti 2020-as kormányhatározat még „csak” 12 milliárdos költséggel számolt,
- egy módosítás viszont 32,2 milliárdra emelte az összeget, majd
- tavaly novemberben egy újabb, 2,3 milliárdos emelés történt.
Vagyis az eredetileg tervezett összeg közel háromszorosáért, 34,5 milliárdért végzik Mészárosék a gödi akkumulátorgyár vízi közműveinek építését.
A cikkben kitérnek még arra is, hogy milyen hatalmas a gyár vízigénye, hogy milyen körülmények nehezítették a kivitelezést, mit szólt hozzá a lakosság, hogy mit mondanak a beruházásról vízügyi szakemberek, valamint számos ellentmondásra rávilágítanak – kattintson.
És, ha kíváncsi rá, hogyan lett Mészáros első milliárdjából 1422 milliárd forint, akkor ezt a cikkünket ajánljuk olvasásra.