45 ezer forinttal lehetne több az átlagnyugdíj, ha nem csak inflációkövető lenne a nyugdíjemelés

• A nyugdíjak alapjául szolgáló átlagkeresetet úgy állapítják meg, hogy a megállapítás éve előtti év országos nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják az 1988 óta évente keresett, nettósított pénzeket, így adódik egy számított, havi nettó életpálya-átlagkereset összeg, amit beszoroznak a szolgálati idő egész években mért hosszától függő, százalékos nyugdíjszorzóval, és ez lesz a nyugdíj összege.
• Ennek következtében a mindenkori nyugdíjmegállapítás előtti év országos nettó átlagkereseti szintje a referenciaérték, ezért – ha csak a nyugdíj összegét vesszük figyelembe – 2015 óta hosszabb távon minden évben jobban járhatott az a nyugdíjba menő, aki egy későbbi évben kérte a nyugdíja megállapítását.
• Miután a valorizációs (értékkövetési) eljárás során a valorizációs szorzók növekedése megegyezik a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjének nominális növekedési ütemével, gyakorlatilag ugyanolyan erejű tényező az, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint az, amitől egyébként függ a nyugdíj, vagyis a ledolgozott évek száma és az említett életpálya-átlagkereset.

Ennek a valorizációs eljárásnak az eredményeként a friss nyugdíjasok nyugdíjának összege a megállapítás évében kielégítően igazodik az országos átlagkeresethez, de már a nyugdíjazás második évétől megkezdődik a nyugdíj vásárlóerejének relatív csökkenése.

Ennek oka nagyon prózai: a nyugdíjakat csak az infláció mértékével emelik, így minden olyan évben, amikor az országos nettó átlagkereset nominális növekedési üteme magasabb, mint az infláció mértéke, a nyugdíjasok lejjebb csúsznak a viszonylagos elszegényedés csúszdáján.

Nem véletlen, hogy egyre erőteljesebb a svájci indexálás visszahozatalára irányuló követelés. De hogyan alakult volna az átlagnyugdíj 2015 óta, ha a svájci indexálását alkalmazták volna a nyugdíjemelés során? Kiszámolta:

Vagyis arra jutott, hogy

• ha az utóbbi évtizedben svájci indexálással (50% infláció + 50% nettó keresetváltozás) nőttek volna a nyugdíjak, akkor
• 2025-re az átlagnyugdíj nem 242 330 forint lenne, hanem
• 45 510 forinttal magasabb összeg, 287 840 forint.

A nyugdíjemelésnek azonban nem csak a relatív lecsúszást kellene lassítania, hanem a korábban megállapított – és emiatt fokozottan zsugorodó értékű – nyugdíjjal rendelkezőkkel szembeni méltánytalanságot is. Ezért a nyugdíjemelés rendszerébe a béreket és az inflációt egyaránt követő vegyes indexálás mellett mielőbb célszerű beépíteni a korábbi évek elszegényedési csúszdáján egyre mélyebbre süllyedt nyugdíjak kompenzációs növelését biztosító, azaz a valorizációs szorzók mindenkori értékéhez igazodó indexálást is.

És még ez sem elég a valóban méltányos nyugdíjemeléshez, hiszen a nyugdíjemelés rendszerének nemcsak a nemzetgazdasági nettó átlagkeresettől való folyamatos leszakadást kell kezelnie, hanem a nyugdíjas társadalom szétszakadását is, amit csak a nyugdíjemelés differenciált mértéke lassíthat, például a sávos nyugdíjemelés módszere révén (a kisebb nyugdíjas nagyobb arányú vagy nagyobb összegű nyugdíjemelésben részesül).

A címben feltett kérdésre így az a válaszom, hogy indokolt a nyugdíjemelés svájci (vagy hasonló) indexálásra épülő átalakítása, de nem elegendő, mellette a nyugdíjmegállapítás éve szerinti valorizációs korrekciót és a nyugdíj összegétől függő sávos korrekciót is be kell építeni az emelés majdani új eljárásrendjébe.

A modern európai nyugdíjrendszerekben – a szomszédos államok nyugdíjrendszereiben is – a svájci indexálás speciális képletét alkalmazzák.

A vegyes emelési index ebben az esetben a következő:

• infláció 100%
• + reálkereset-növekedés x%,
• ahol az „x” lehet 20, 33 vagy 50% az egyes államok gyakorlatában. (Az „x” csak pozitív lehet, vagyis egy olyan évben, amikor a reálkereset csökkent, a nyugdíj emelése megegyezik az infláció 100 százalékával, azt nem csökkentik a reálkereset csökkenése miatt.)

Ha például 2024-ben Magyarország átállt volna erre az emelési rendszerre, és lengyel mintára a reálkereset-emelkedés 50 százalékát is figyelembe vették volna, akkor a 10,4 százalékos reálkereset-növekedésre tekintettel a 6 százalékos inflációs emeléshez hozzá kellett volna adni a reálkereset-növekedés felét, vagyis a nyugdíjak 11,2 százalékkal (6 + 10,4/2) nőhettek volna a 6% helyett.

2025-ben az eddigi adatok tükrében a reálkereset növekedése 4,6%, így ennek felét hozzá kellene adni a januári 3,2 százalékos a és a novemberre ígért 1,3 százalékos inflációs nyugdíjemeléshez, vagyis idén a nyugdíjakat nem 4,5 százalékkal, hanem 6,8 százalékkal kellene emelni.

Az eredmény a relatív nyugdíjas elszegényedés érzékelhető lassítása lenne.