Schobert Norbi: Egy férfi 30 éves koráig ne nősüljön meg

Schobert Norbi gyerekeiről beszélt a Borsnak, pontosabban fiáról, ifjabb Schobert Norbertről és annak párjáról.
„Norbi már lassan két éve van együtt Petrával, de soha nem veszekedtek és azt látom, nagy összhangban vannak. A fiamnak rengeteg hobbija van, de Petra mindenhova elkíséri őt és mondhatni: össze vannak nőve. Úgyhogy nagyon aranyosak, igazából olyanok, mint mi vagyunk Rékával” – fejtette ki a fitneszedző, majd azt is elmondta, szerinte mikor kéne oltár elé állniuk a gyerekeinek.
Szerintem még egy esküvő azért korai lenne, ugyanis Norbika jelenleg 20 éves, és én azt gondolom, hogy egy férfi 30 éves koráig ne nősüljön meg. Én is ennyi voltam, mikor elvettem Rékát, aki egyébként 23 volt. Szerintem kell ennyi idő egy férfinak ahhoz, hogy megalapozza az életét, valamint hogy legyen saját lakása, autója és egy olyan egzisztenciája, amivel lehet családot alapítani
– fogalmazott Schobert Norbert, majd így folytatta:
A lányom esetében még nem tudom ezt a dolgot. Ő 22 éves, úgyhogy szerintem neki se kell elkapkodni a házasságot. Bár Réka csak egy évvel volt idősebb, mikor hozzám jött. Zalán meg még csak 14, úgyhogy neki ez még nagyon messze van.
Az unokakérdést is érintette:
Én örülnék annak, ha hamar nagyapa lennék, hiszen 54 éves elmúltam, és sok velem egykorú nagypapa barátom van. Úgyhogy én boldog lennék, hogyha legalább a lányom minél hamarabb megajándékozna egy unokával. De ez még a jövő zenéje, továbbá nem szeretnék semmit sem sürgetni, majd a gyerekek látják, hogy lesz ez.