Élőben fogják közvetíteni egy tenger alatti vulkán kitörését

Élőben közvetítenék annak a tenger alatti vulkánnak az aktivitását, amely az Egyesült Államok nyugati partjainál készül kitörni – írja az IFLScience. Az Axial nevű formáció a Csendes-óceánban, Oregon partjaitól mintegy 480 kilométerre található. Nagyjából 1100 méterrel emelkedik a tengerfenék fölé, csúcsa 1400 méterrel a felszín alatt van.
A vulkán legutóbb 2015-ben tört ki, akkor 40 kilométeres körzetben borította be lávával és vulkáni törmelékkel környezetét.
Az Ocean Observatory Initiative 2016 óta HD-kamerával monitorozza a területet. A fókuszban egy 4,2 méter magas forró vizes kürtő áll, a képződménynél különféle élőlényekből álló ökoszisztéma alakult ki.
A szervezet naponta négy alkalommal, 14–14 percre közvetít majd a helyszínről. Az élő adások ezen a felületen lesznek elérhetők.
Azt természetesen nagyon nehéz előre meghatározni, hogy pontosan mikor történik majd meg a kitörés. A jelek alapján az Axialban egyre nő a nyomás, így az esemény hónapokon belül bekövetkezhet.
Szerencsére az aktivitás nem fenyegeti az emberi közösségeket, sem a partoknál érzékelhető cunamit, sem földrengést nem okoz majd. A kitörés ugyanakkor a tengeri élővilágban drasztikus változásokat fog eredményezni, elpusztítva sok élőlényt, egyben termékeny réteget alakítva ki vulkáni anyagaival.