Kényelmes csoportba került a női kéziválogatott a vébén

A magyar válogatott a svájci, a szenegáli és az iráni csapattal szerepel azonos csoportban a november-decemberi női kézilabda-világbajnokságon.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese Európa-bajnoki bronzérmének köszönhetően automatikusan kijutott a tornára. Az egyes kalapba nyolc európai csapat került, közöttük ott volt a magyar mellett a két társrendező, a világbajnok francia, az olimpiai bajnok norvég, illetve a legutóbbi vb-n bronzérmes dán együttes is. A magyarok mellé a második kalapból a svájci, a harmadikból a szenegáli, míg a negyedikből az iráni együttest sorsolták, vagyis mindhárom csoportmeccsen esélyesként lép majd pályára a válogatottunk.
A csapat november 27-én, 29-én és december 1-én játssza csoportmérkőzéseit. A középdöntőbe az első három helyezett jut, ott a magyarok a Dánia, Románia, Horvátország, Japán négyes három továbbjutójával találkozhatnak.