Kenőpénzzel segítették Olaszország létrejöttét
Jóllehet a Franciaország támogatását is maga mögött tudó Szárd–Piemonti Királyság 1859-ben a csatatereken győzelmeket aratott a Habsburg Császárság ellenében, az olasz egység ügye újra megrekedni látszott, amikor III. Napóleon kihátrált II. Viktor Emánuel király és miniszterelnöke, Cavour mögül. A reálpolitikus Cavour 1859 novemberében békét kötött a bécsi udvarral, és, mivel a további harcot csak a nagyhatalmak támogatásával tudta elképzelni, berendezkedett arra, hogy kivárja a megfelelő alkalmat a harc folytatására.
A megfelelő alkalom
A türelem azonban nem volt erőssége a forrófejű szabadságharcosoknak, így a szárd–piemonti hadsereget a fegyverszünet után csalódottan otthagyó Giuseppe Garibaldinak sem. Nem kellett azonban sokáig tétlenül ülnie, ugyanis az 1860 áprilisában Szicília szigetén kitörő zavargások – illetve, hogy II. Ferenc nápolyi–szicíliai király vérbe fojtotta azokat – kellő ürügyet adtak a beavatkozásra. Miután meggyőződött Nagy-Britannia támogatásáról, az óvatos Cavour is zöld utat adott Garibaldinak, aki nem a piemonti haderő, hanem maroknyi, alig több mint ezer önkéntes élén indult a sziget felszabadítására.
Garibaldi vörösingesei – köztük a magyar szabadságharc négy veteránja, Türr István, Goldberg Antal, Tüköry Lajos és Lajoski Vencel – 1860. május 11-én szálltak partra Marsalánál, majd elindultak a sziget belseje felé. A szicíliai nép jó része valóban örömmel fogadta a sereget, amely így újabb önkéntesekkel gyarapodott, ám a királyság hadereje így is többszörös túlerőben volt.
Egy kis pénz sokat segített
Vérmesebb olasz hazafiaknak nem tanácsos emlegetni, de a sikerhez nem lett volna elég Garibaldi és embereinek kétségtelen bátorsága és vitézsége. A szükséges külső támogatást a britek adták meg: ez a hadihajóik felvonulása mellett abban nyilvánult meg, hogy megfelelő összegek megfelelő emberekhez eljuttatásával elérték, hogy
A hadjárat egyik csúcspontjaként május 28-án elfoglalt Palermo várában például 16 ezer katona adta meg magát a diadalmasan bevonuló Garibaldi néhány ezer emberének. A sziget két hónapon belül a felkelők uralma alá került, Garibaldi pedig ekkor már nem hallgatott Cavourra sem, augusztus közepén Dél-Itália ellen küldte katonáit.
Az események végül őt igazolták: senki sem sietett II. Ferenc segítségére. Szeptember elején Garibaldiék már Nápoly utcáin masíroztak, miközben a szárd–piemonti erők is megindultak délnek – október 21-én az egykori Nápolyi–Szicíliai Királyság csatlakozott Piemonthoz, az év végére pedig II. Viktor Emánuel gyakorlatilag az egész félsziget urának mondhatta magát, és 1861-ben hivatalosan is olasz királyként uralkodott. Az olasz egység létrejötte ugyan nem a vakmerő marsalai hadműveleten múlt, de a vörösingesek akciója minden bizonnyal jócskán meggyorsította a folyamatot.
