azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Gyurcsány Ferenc visszavonul

Gyurcsány Ferenc visszavonul

3 megtekintés
Belföld demokratikus koalíció dobrev klára gyurcsány ferenc lemondás visszavonulás
Gyurcsány Ferenc visszavonul

Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul, közölte csütörtök délután Dobrev Klára, aki azt is bejelentette, hogy férjével, Gyurcsány Ferenccel elválnak.

A párt EP-képviselője, korábbi miniszterelnök-jelöltje a Facebookján azt írta,

mi nem félünk változtatni. Változunk és új korszakot nyitunk.

Dobrev szerint Gyurcsány azzal indokolta a döntését, hogy „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat”.

A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége

– fogalmazott.

A párt új elnökéről nem a kongresszus, hanem a teljes tagság dönt majd a következő hetekben. Dobrev arról tájékoztatta a párt elnökségét, hogy elindul a pártelnöki posztért. Az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a DK-t Molnár Csaba EP-képviselő ügyvezető alelnökként irányítja.

Gyurcsány Ferenc több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának. 2002 és 2003 között Medgyessy Péter kabinetjében a miniszterelnök stratégiai főtanácsadója, majd 2003-tól ifjúsági és sportminiszter volt. Medgyessy lemondása után 2004-ben került a kormányfői székbe, 2006-ban már az ő vezetésével nyerte meg az MSZP az országgyűlési választásokat. Ez volt az első alkalom a rendszerváltás óta, hogy egy hatalmon levő kormánynak a második ciklusra is bizalmat szavaztak a választók. Az őszödi beszéd, a 2006-os zavargások, a szociális népszavazás és a növekvő gazdasági bajok jelentősen megtépázták a népszerűségét, ezért 2009-ben lemondott a kormányfői posztjáról.

A 2010-es orbáni hatalomátvétel után egy évvel, 2011-ben lépett ki többedmagával az MSZP-ből, és alapította meg a Demokratikus Koalíciót, melynek egészen máig az elnöke volt. 2005 óta volt tagja az Országgyűlésnek: előbb az MSZP, majd pártja megalakulása után a DK színeiben. 2018 óta volt a DK parlamenti képviselőcsoportjának a frakcióvezetője.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc válik

Dobrev a posztja végén azt is bejelentette, hogy elválnak Gyurcsány Ferenccel.

Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk

– közölte Dobrev, hozzátéve, hogy a válásról sem ő, sem Gyurcsány nem kíván nyilatkozni a jövőben, a sajtót is arra kérik, ezt tartsák tiszteletben. „Most viszont gyászolunk – sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk” – írta Dobrev.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc 1995-ben házasodott össze, három közös gyermekük van. Gyurcsánynak előző házasságából két gyereke született.

Gyurcsány Ferenc közéleti pályaívét tavaly, miniszterelnökké válásának huszadik évfordulóján mutattuk be. Lapunknak legutóbb idén márciusban a lakóautós országjárásán adott interjút: