azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Nagy Márton: Idén leteszik a ferihegyi 3-as terminál alapkövét

Nagy Márton: Idén leteszik a ferihegyi 3-as terminál alapkövét

10 megtekintés
Gazdaság liszt ferenc repülőtér budapest airport ferihegy 3-as terminál
Nagy Márton: Idén leteszik a ferihegyi 3-as terminál alapkövét

Még az idén leteszik a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér 3-as termináljának alapkövét – jelentette be kedd Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint erre azért van szükség, mert a 20 milliós utaslétszámot a korábban tervezett 2030 előtt elérheti a repülőtér. Hozzátette, a további hazai repterek fejlesztése is napirenden van.

Az Index beszámolója alapján Nagy arról is beszélt, hogy a Budapest Airport irányítótornyát két-három éven belül fel kell újítani. Amíg a torony nem működhet, addig a kedden átadott, távoli digitális toronyirányítási rendszerrel (mirTWR) lehet majd megoldani a reptér működtetését.

A miniszter hozzátette, hogy a HungaroControl tíz év alatt 100 milliárd forint értékű beruházást kíván végrehajtani. A kormány korábban arról beszélt, hogy ha elérik a 30 millió utast, megtérülnek a befektetett pénzek.