A szupermarketek hűtőit ért kibertámadások jókora veszélyt hordoznak, mert ugyanilyen sérülékeny rendszerek működnek gyógyszertárakban, oltóanyag-tárolókban és kórházi laboratóriumokban is, mondja egy kiberbiztonsági szakértő.
Egy kínai eszközgyártó éveken keresztül olyan rejtett hátsó kaput építhetett Android-alapú készülékek firmware-jébe, melyen keresztül bűnözők távolról hozzáférhettek az eszközökhöz.
Az érintettek között újságírók, politikusok és kormányzati tisztviselők is vannak. A támadók olyan kifinomult módszert alkalmazhattak, amelyhez még egyetlen rosszindulatú linkre sem kellett rákattintani.
Egy 16 éve létező biztonsági rés miatt akár több millió router lehet továbbra is sebezhető, annak ellenére, hogy a Broadcom állítása szerint már évekkel ezelőtt kijavította a problémát.
Alig néhány héttel azután, hogy Franciaországban több száz szupermarket hűtőrendszerét bénították meg hackerek, most újabb országokból érkeztek hasonló jelentések.
Vizsgálja az amerikai védelmi minisztérium, hogy kibertámadás okozhatta-e több katonai bázis hűtőberendezéseinek rejtélyes meghibásodását.
A Google már kiadta a javítást egy nemrég felfedezett, meglehetősen bosszantó sérülékenységhez, de nem minden androidos telefon van biztonságban.